Címlap

Biblia

Károli Gáspár » Zsoltárok könyve » 142. fejezet
1
Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.
2
Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.
3
Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,
4
Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, amelyen járok, tőrt hánytak elém.
5
Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, aki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.
6
Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén;
7
Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!
8
Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.