Biblia

1
Dávid zsoltára. Uram! hívlak téged: siess én hozzám; figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged.
2
Mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése estvéli áldozat legyen.
3
Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását!
4
Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevő emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételéből!
5
Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is értök nyavalyájokban.
6
Ha sziklához paskoltatnak az ő bíráik, akkor hallgatják az én beszédeimet, mert gyönyörűségesek.
7
Mint aki a földet vágja és hányja, úgy szóratnak szét csontjaik a Seol torkában.
8
De az én szemeim, Uram Isten, rajtad csüggenek; hozzád folyamodom: ne oltsd el életemet!
9
Őrizz meg a tőrtől, amit elém hánytak, és a gonosztevőknek hálóitól!
10
Essenek az álnokok saját tőreikbe; míg én egyben általmegyek!