Biblia
- 1
- Felele pedig Jób, és monda:
- 2
- Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?
- 3
- Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem?
- 4
- Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.
- 5
- Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett?
- 6
- Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az ő hálójával ő vett engem körül.
- 7
- Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
- 8
- Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
- 9
- Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
- 10
- Megronta köröskörül, hogy elvesszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.
- 11
- Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.
- 12
- Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.
- 13
- Atyámfiait távol űzé mellőlem, barátaim egészen elidegenedtek tőlem.
- 14
- Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam.
- 15
- Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttök.
- 16
- Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.
- 17
- Lehelletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt.
- 18
- Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
- 19
- Megútált minden meghitt emberem; akiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
- 20
- Bőrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.
- 21
- Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!
- 22
- Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?
- 23
- Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!
- 24
- Vasvesszővel és ónnal örökre kősziklába metszetnének!
- 25
- Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
- 26
- És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
- 27
- Akit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;
- 28
- Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk őt üldözni! látva, hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.
- 29
- Féljetek a fegyvertől, mert a fegyver a bűnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!