Címlap

Biblia

Károli Gáspár » Zsoltárok könyve » 17. fejezet
1
Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.
2
A te orcádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.
3
Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat; ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon.
4
Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.
5
Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.
6
Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
7
Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, aki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
8
Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.
9
A gonoszok elől, akik pusztítanak engem; ellenségeim elől, akik lelkendezve vesznek körül engem.
10
Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.
11
Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.
12
Hasonlók az oroszlánhoz, amely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.
13
Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;
14
Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, amiök pedig marad, gyermekeikre hagyják.
15
Én igazságban nézem a te orcádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.