1.	Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása.
2.	Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
3.	Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
4.	Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.
5.	Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
6.	A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, akik koporsóban feküsznek, akikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
7.	Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
8.	A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela.
9.	Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
10.	Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
11.	Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela.
12.	Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
13.	Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
14.	De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
15.	Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orcádat én tőlem?
16.	Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
17.	Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
18.	Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
19.	Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.