| 1. | Aszáf zsoltára. Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, akik tiszta szívűek. | 
| 2. | De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak. | 
| 3. | Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét. | 
| 4. | Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó. | 
| 5. | A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak. | 
| 6. | Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket. | 
| 7. | A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak. | 
| 8. | Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. | 
| 9. | Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet. | 
| 10. | Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet szürcsölnek; | 
| 11. | És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem? | 
| 12. | Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek! | 
| 13. | Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet; | 
| 14. | Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel! | 
| 15. | Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el. | 
| 16. | Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben. | 
| 17. | Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát. | 
| 18. | Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket. | 
| 19. | Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől. | 
| 20. | Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, úgy veted meg képöket. | 
| 21. | Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim: | 
| 22. | Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad. | 
| 23. | De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. | 
| 24. | Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem. | 
| 25. | Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! | 
| 26. | Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké! | 
| 27. | Mert ímé, akik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, akik elhajolnak tőled. | 
| 28. | De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet. |