Címlap

Biblia

Károli Gáspár » Zsoltárok könyve » 77. fejezet
1
Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
2
Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
3
Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
4
Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
5
Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
6
Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
7
Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
8
Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
9
Avagy végképpen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?
10
Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela.
11
És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
12
Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
13
És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
14
Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
15
Te vagy az Isten, aki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
16
Megváltottad népedet karoddal: a Jákób és a József fiait. Szela.
17
Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
18
A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
19
Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
20
Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
21
Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.