1. |
Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, |
2. |
A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. |
3. |
És ezt megcselekesszük, ha az Isten megengedi. |
4. |
Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, |
5. |
És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, |
6. |
És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. |
7. |
Mert a föld, amely beissza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, akikért műveltetik, áldást nyer Istentől; |
8. |
Amely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés. |
9. |
De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is. |
10. |
Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek. |
11. |
Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen. |
12. |
Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket. |
13. |
Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. |
14. |
Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged. |
15. |
És ekképpen, békességestűrő lévén, megnyerte az ígéretet. |
16. |
Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerősítésül az eskü; |
17. |
Miért is az Isten, kiválóbban meg akarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe, |
18. |
Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, |
19. |
Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, |
20. |
Ahová útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint. |