| 1. | Felele pedig Jób, és monda: |
| 2. | Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél? |
| 3. | Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki. |
| 4. | Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon? |
| 5. | Aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában. |
| 6. | Aki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek. |
| 7. | Aki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat. |
| 8. | Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos. |
| 9. | Aki teremtette a göncölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait. |
| 10. | Aki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul. |
| 11. | Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre. |
| 12. | Ímé, ha elragad valamit, ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel? |
| 13. | Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb cinkosai is. |
| 14. | Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat? |
| 15. | Aki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz. |
| 16. | Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé; |
| 17. | Aki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet. |
| 18. | Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól. |
| 19. | Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot? |
| 20. | Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet. |
| 21. | Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet. |
| 22. | Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt! |
| 23. | Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását. |
| 24. | A föld a gonosz kezébe adatik, aki az ő biráinak arcát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő? |
| 25. | Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót. |
| 26. | Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű. |
| 27. | Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek: |
| 28. | Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem. |
| 29. | Rossz ember vagyok én! Minek fárasszam hát magamat hiába? |
| 30. | Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet: |
| 31. | Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem. |
| 32. | Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt pörbe állanánk. |
| 33. | Nincs is közöttünk igazlátó, aki kezét közbe vethesse kettőnk között! |
| 34. | Venné csak el rólam az ő vesszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem: |
| 35. | Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal! |