1.	Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,
2.	Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megőrizzék.
3.	Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az ő ínye.
4.	De annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr.
5.	Az ő lábai a halálra mennek, az ő léptei a sírba törekszenek.
6.	Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, anélkül, hogy ő eszébe venné.
7.	Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditől!
8.	Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,
9.	Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;
10.	Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne jusson.
11.	Hogy nyögnöd kelljen életed végén, amikor megemésztetik a te húsod és a te tested,
12.	És azt kelljen mondanod: miképpen gyűlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,
13.	És nem hallgattam az én vezetőim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!
14.	Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!
15.	Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepiből folyóvizet.
16.	Kifolyjanak-é a te forrásid, az utcákra a te vized folyásai?
17.	Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.
18.	Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.
19.	A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az ő emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen.
20.	És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?
21.	Mert az Úrnak szemei előtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit ő rendeli.
22.	A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg.
23.	Ő meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.