| 1. | És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére. |
| 2. | És amint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan lélek volt, |
| 3. | Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni. |
| 4. | Mert sokszor megkötözték őt békókkal és láncokkal, de ő a láncokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni. |
| 5. | És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva. |
| 6. | Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula, |
| 7. | És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem. |
| 8. | (Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberből.) |
| 9. | És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. |
| 10. | És igen kéré őt, hogy ne küldje el őket arról a vidékről. |
| 11. | Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, amely legel vala. |
| 12. | És az ördögök kérik vala őt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be. |
| 13. | És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe. |
| 14. | Akik pedig őrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, ami történt. |
| 15. | És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngős ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, akiben a légió volt; és megfélemlének. |
| 16. | Akik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngőssel, és a disznókkal. |
| 17. | És kezdék kérni őt, hogy távozzék el az ő határukból. |
| 18. | Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős kéré őt, hogy vele lehessen. |
| 19. | De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad. |
| 20. | El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának. |
| 21. | És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyűle ő hozzá; és vala a tenger mellett. |
| 22. | És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike, névszerint Jairus, és meglátván őt, lábaihoz esék, |
| 23. | És igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen. |
| 24. | El is méne vele, és követé őt nagy sokaság, és összeszorítják vala őt. |
| 25. | És egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos vala, |
| 26. | És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett, |
| 27. | Mikor Jézus felől hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját. |
| 28. | Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok. |
| 29. | És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából. |
| 30. | Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat? |
| 31. | És mondának néki az ő tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem? |
| 32. | És körülnéze, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte. |
| 33. | Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán. |
| 34. | Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból. |
| 35. | Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? |
| 36. | Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj. |
| 37. | És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének. |
| 38. | És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zűrzavart, a sok síránkozót és jajgatót. |
| 39. | És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik. |
| 40. | És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala. |
| 41. | És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl. |
| 42. | És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkozának. |
| 43. | Ő pedig erősen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni. |