| 1. | Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. |
| 2. | Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. |
| 3. | Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. |
| 4. | Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására. |
| 5. | Így szól az Úr Isten, aki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, aki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak: |
| 6. | Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. |
| 7. | Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket. |
| 8. | Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. |
| 9. | A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek. |
| 10. | Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói. |
| 11. | Emeljék fel szavokat a puszta és annak városai, a faluk, amelyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak. |
| 12. | Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben. |
| 13. | Az Úr, mint egy hős kijő, és mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sőt rivalg és ellenségein erőt vesz. |
| 14. | Régtől fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: most mint a szülő nő nyögök, lihegek és fúvok! |
| 15. | Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fűvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok. |
| 16. | A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak; előttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és őket el nem hagyom. |
| 17. | Meghátrálnak és mélyen megszégyenülnek, akik a bálványban bíznak, akik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink! |
| 18. | Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok! |
| 19. | Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és olyan süket, mint az én követem, akit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája? |
| 20. | Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall. |
| 21. | Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé. |
| 22. | De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöcben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, aki mondaná: add vissza! |
| 23. | Ki veszi ezt közületek fülébe? aki figyelne és hallgatna ezután! |
| 24. | Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr-é, aki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Ő törvényére? |
| 25. | Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de ő nem értett; és égett benne, de nem tért eszére! |