1.	Efraim szólott volt, rettegés: nagygyá lett Izráelben, de vétkezett a Baállal, és meghalt.
2.	Most is többítik bűneiket és csinálnak magoknak öntött képeket az ő ezüstjökből, bálványokat az ő eszök szerint. Képfaragók csinálmánya mindaz! Róluk mondják: Emberek, akik áldoznak, borjúkat csókolnak!
3.	Azért olyanná lesznek, mint a reggeli felhő és mint a harmat, amely korán eltűnik; mint a szérűről elsodort polyva és mint a kéménynek füstje.
4.	Pedig én vagyok az Úr, a te Istened Égyiptom földétől fogva. Nem ismerhetsz más Istent kivülem, és rajtam kivül nincs más szabadító!
5.	Én ismertelek téged a pusztában, az eltikkadt földön.
6.	Amint legeltek: elteltek; elteltek és szívök felfuvalkodék: azért hát elfelejtkezének rólam.
7.	De olyan is leszek hozzájok, mint az oroszlán; mint a párduc, úgy lesekedem az úton.
8.	Rájok rohanok, mint a kölykétől megfosztott medve, és széttépem szívök borítóját, és felfalom ott őket, mint egy nőstény oroszlán. A mezei vad szaggatja szét őket!
9.	Romlásodra lett Izráel, hogy ellenem törekedtél, a te segítőd ellen.
10.	Hol van hát a te királyod, hol van, hogy megoltalmazzon minden városodban? És biráid, akik felől ezt mondád: Adj nékem királyt és fejedelmeket!
11.	Adtam néked királyt haragomban, és elvettem az én búsulásomban!
12.	Egybe van kötve Efraim álnoksága; eltéve az ő bűne!
13.	A szülőasszony kínjai lepik meg őt; oktalan fiú ő, mert a kellő időben nem jő ki anyjának méhéből.
14.	Megváltom őket a Seol hatalmából! Megmentem őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed oh halál?! Hol van a te romlásod oh Seol?! Megbánás elrejtetett én előlem.
15.	Mert bár a testvérek közt ő a legvirágzóbb: feljő a keleti szél, az Úr szele támad fel a pusztából; kiszárad kútfeje, elapad forrása: az rabolja ki minden drága kincseinek tárházát.