| 1. | Ábrahám pedig vén élemedett ember vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot. |
| 2. | Monda azért Ábrahám az ő háza öregebb szolgájának, aki őnéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá! |
| 3. | Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közül, akik között lakom. |
| 4. | Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és onnan vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak. |
| 5. | Monda pedig őnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljőni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, ahonnan kijöttél vala? |
| 6. | Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd. |
| 7. | Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földéről, aki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az ő Angyalát te előtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget. |
| 8. | Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljőni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd. |
| 9. | Veté azért a szolga az ő kezét az ő urának Ábrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felől. |
| 10. | És vőn a szolga tíz tevét az ő urának tevéi közül, és elindula; (mert az urának minden gazdagsága az ő kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába. |
| 11. | És megpihenteté a tevéket a városon kivül egy kútfőnél, este felé, mikor a leányok vizet meríteni járnak. |
| 12. | És monda: Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd elém még ma, és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt. |
| 13. | Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijőnek vizet meríteni. |
| 14. | Legyen azért, hogy amely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sőt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és erről ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal. |
| 15. | És lőn, minekelőtte elvégezte volna a beszédet, ímé jő vala Rebeka, Bethuélnek leánya, aki Milkhának, az Ábrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán. |
| 16. | A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szűz, és férfi még nem ismeré őt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve. |
| 17. | Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredből. |
| 18. | Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az ő kezére, és inni ada néki. |
| 19. | És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak. |
| 20. | És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az ő tevéinek. |
| 21. | Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az ő útját, vagy nem. |
| 22. | És lőn, mikor a tevék már eleget ittak, elévőn az ember egy aranyfüggőt, amelynek súlya fél siklus, és két karperecet, amelynek súlya tíz arany. |
| 23. | És monda: Kinek a leánya vagy te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk? |
| 24. | Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a Milkha fiáé, akit ő Nákhornak szűlt. |
| 25. | Azt is mondá: Szalma is, abrak is bőven van minálunk, és hálásra való hely is van. |
| 26. | Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat. |
| 27. | És monda: Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg az ő irgalmasságát és hűségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához. |
| 28. | Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az ő anyja házában, amint ezek történtek. |
| 29. | Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz. |
| 30. | Mert mikor látta a függőt, és a pereceket az ő húgának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, aki ezt mondja vala: Így szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál. |
| 31. | És monda: Jőjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely. |
| 32. | Beméne azért a férfiú a házhoz, ő pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az ő lábai megmosására és az emberek lábainak, kik ő vele valának. |
| 33. | És enni valót tevének eleibe, de ő monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el. |
| 34. | Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok. |
| 35. | Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat. |
| 36. | És Sára az én uramnak felesége fiat szűlt az én uramnak, az ő vénségében, és annak adá mindenét, amije van. |
| 37. | Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közül, akiknek földjén én lakom. |
| 38. | Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy onnan végy feleséget az én fiamnak. |
| 39. | Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljőni? |
| 40. | Monda nékem: Az Úr, akinek én színe előtt jártam, elbocsátja az ő angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közül, és az én atyám házából. |
| 41. | Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól. |
| 42. | Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok: |
| 43. | Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, aki kijön vizet meríteni, s akinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredből, |
| 44. | És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, akit az Úr az én uram fiának rendelt. |
| 45. | Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijő vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek. |
| 46. | Ő pedig sietett és leereszté az ő vedrét és monda: Igyál, sőt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada. |
| 47. | És megkérdezém őt és mondék: Ki leánya vagy? ő pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, akit Milkha szűlt vala őnéki. Ekkor a függőt orrába, és e pereceket karjaira tevém. |
| 48. | Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az ő fiának feleségűl. |
| 49. | Most azért, ha szeretettel és hűséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak. |
| 50. | És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat. |
| 51. | Ímé előtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, amint az Úr elvégezte. |
| 52. | És lőn, amint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr előtt. |
| 53. | És hoza elő a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az ő bátyjának is és az ő anyjának. |
| 54. | Evének azután és ivának, ő és a férfiak, akik ő vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz. |
| 55. | Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el. |
| 56. | A szolga pedig monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz. |
| 57. | Mondának akkor: Hívjuk elő a leányt, és kérdjük meg őt. |
| 58. | Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval? és monda: Elmegyek. |
| 59. | Elbocsáták azért Rebekát, az ő húgokat, és az ő dajkáját, és az Ábrahám szolgáját, és az ő embereit. |
| 60. | És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az ő ellenségeinek kapuját. |
| 61. | És felkele Rebeka és az ő szolgálóleányai, és felűlének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne. |
| 62. | Izsák pedig visszajő vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban. |
| 63. | És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezőre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jőnek. |
| 64. | Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevéről. |
| 65. | És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, aki a mezőn előnkbe jő? A szolga pedig monda: Az én uram ő. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát. |
| 66. | Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, amelyeket cselekedett vala. |
| 67. | Izsák pedig bevivé Rebekát Sárának az ő anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lőn néki felesége és szereté őt. S megvigasztalódék Izsák az ő anyja halála után. |