| 1. | Titeket is megelevenített, akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, |
| 2. | Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; |
| 3. | Akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is: |
| 4. | De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett, |
| 5. | Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) |
| 6. | És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: |
| 7. | Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban. |
| 8. | Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; |
| 9. | Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. |
| 10. | Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. |
| 11. | Annakokáért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok, kiket körülmetéletlenségnek nevez vala amaz úgynevezett s a testen kézzel megcsinált körülmetélkedés, |
| 12. | Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon; |
| 13. | Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által. |
| 14. | Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat, |
| 15. | Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén; |
| 16. | És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést. |
| 17. | És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak. |
| 18. | Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. |
| 19. | Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, |
| 20. | Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, |
| 21. | Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; |
| 22. | Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által. |