1. |
Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből. |
2. |
És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem. |
3. |
Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én idvezítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. |
4. |
Az Úrhoz kiáltok, aki dícséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől. |
5. |
Mert halál hullámai vettek engem körül, Az istentelenség árjai rettentettek engem; |
6. |
A pokol kötelei vettek körül, S a halál tőrei estek reám. |
7. |
Szükségemben az Urat hívtam, S az én Istenemhez kiáltottam: És meghallá lakóhelyéről szavamat, S kiáltásom eljutott füleibe. |
8. |
Akkor rengett és remegett a föld, Az égnek fundamentumai inogtak, És megrendülének, mert haragudott Ő. |
9. |
Füst szállt fel orrából, És emésztő tűz szájából, Izzószén gerjedt belőle. |
10. |
Lehajtá az eget és leszállt, És homály volt lábai alatt. |
11. |
A Khérubon ment és röpült, És a szelek szárnyain tünt fel. |
12. |
Sötétségből maga körül sátrakat emelt, Esőhullást, sürű felhőket. |
13. |
Az előtte levő fényességből Izzó szenek gerjedének. |
14. |
És dörgött az égből az Úr, És a Magasságos hangot adott. |
15. |
Ellövé nyilait és szétszórta azokat, Villámot, és összekeverte azokat. |
16. |
És meglátszottak a tenger örvényei, S a világ fundamentumai felszínre kerültek, Az Úrnak feddésétől, Orra leheletének fúvásától. |
17. |
Lenyúlt a magasságból és felvett engem, S a mélységes vizekből kihúzott engem. |
18. |
Hatalmas ellenségimtől megszabadított engem; Gyűlölőimtől, kik hatalmasabbak valának nálam. |
19. |
Reámtörtek nyomorúságom napján, De az Úr gyámolom volt nékem. |
20. |
Tágas helyre vitt ki engem, Kiragadott, mert jóakaróm nékem. |
21. |
Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem. |
22. |
Mert megőriztem az Úrnak utait, S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől. |
23. |
Mert ítéletei mind előttem vannak, S rendeléseitől nem távoztam el. |
24. |
Tökéletes voltam előtte, s őrizkedtem rosszaságomtól. |
25. |
Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint, Szemei előtt való tisztaságom szerint. |
26. |
Az irgalmashoz irgalmas vagy, A tökéletes vitézhez tökéletes vagy. |
27. |
A tisztához tiszta vagy, A visszáshoz pedig visszás. |
28. |
Segítesz a nyomorult népen, Szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat. |
29. |
Mert te vagy az én szövétnekem, Uram, S az Úr megvilágosítja az én sötétségemet. |
30. |
Mert veled harci seregen is átfutok, Az én Istenemmel kőfalon is átugrom. |
31. |
Az Istennek útja tökéletes; Az Úrnak beszéde tiszta; Paizsa ő mindeneknek, akik ő benne bíznak. |
32. |
Mert kicsoda volna Isten az Úron kivül? S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül? |
33. |
Isten az én erős kőváram, Ki vezérli az igaznak útját. |
34. |
Lábait olyanná teszi, mint a szarvasé, S magas helyekre állít engem. |
35. |
Kezeimet harcra tanítja, Hogy az ércív karjaim által törik el. |
36. |
Idvességednek paizsát adtad nékem, S kegyelmed nagygyá tett engem. |
37. |
Lépéseimet kiszélesítetted alattam. És bokáim meg nem tántorodtak. |
38. |
Üldözöm ellenségeimet és elpusztítom őket, Nem térek vissza, míg meg nem semmisítem őket. |
39. |
Megsemmisítem, eltiprom őket, hogy fel nem kelhetnek, Lábaim alatt hullanak el. |
40. |
Mert te erővel öveztél fel engem a harcra, Lenyomtad azokat, kik ellenem támadtak. |
41. |
Megadtad, hogy ellenségeim hátat fordítottak nékem, Gyülölőim, akiket elpusztítottam én, |
42. |
Felnéztek, de nem volt, ki megszabadítsa, Az Úrhoz, de nem felelt nékik. |
43. |
Szétmorzsolom őket, mint a föld porát, Összezúzom, mint az utca sarát, széttaposom őket. |
44. |
Megmentettél népemnek pártoskodásaitól, Népeknek fejéül tartasz fenn engemet, Oly nép szolgál nékem, melyet nem ismertem. |
45. |
Idegen fiak hizelkednek nékem, S egy hallásra engedelmeskednek, |
46. |
Idegen fiak elcsüggednek, S váraikból reszketve jőnek elő. |
47. |
Él az Úr és áldott az én kősziklám. Magasztaltassék az Isten, idvességem kősziklája. |
48. |
Isten az, ki bosszút áll értem, S alám hajtja a népeket. |
49. |
Ki megment engem ellenségeimtől, Te magasztalsz fel engem az ellenem támadók fölött, S az erőszakos embertől megszabadítasz engem. |
50. |
Dícsérlek azért téged, Uram, a pogányok között, S nevednek dícséretet éneklek. |
51. |
Nagy segítséget ad az ő királyának, Irgalmasságot cselekszik felkentjével, Dáviddal és az ő magvával mindörökké! |