1.	Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?
2.	A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember;
3.	Akik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.
4.	Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van.
5.	Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van:
6.	Aki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.
7.	Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt:
8.	Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?
9.	Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?
10.	Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt.
11.	Mert ha dicsőséges az elmulandó, sokkal inkább dicsőséges, ami megmarad.
12.	Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk;
13.	És nem, miként Mózes, aki leplet borított az orcájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét.
14.	De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;
15.	Sőt mind máig, amikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.
16.	Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.
17.	Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.
18.	Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.