Róma levél:4:18 | Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: Így lészen a te magod. |
Róma levél:4:19 | És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; |
Róma levél:4:20 | Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, |
Róma levél:5:1 | Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, |
Róma levél:5:2 | Aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében. |
Róma levél:9:30 | Mit mondunk hát? Azt, hogy a pogányok, akik az igazságot nem követték, az igazságot elnyerték, még pedig a hitből való igazságot; |
Róma levél:9:32 | Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe, |
Róma levél:10:6 | A hitből való igazság pedig így szól: Ne mondd a te szívedben: Kicsoda megy föl a mennybe? (azaz, hogy Krisztust aláhozza;) |
Róma levél:10:8 | De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk. |
Róma levél:10:16 | De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? |
Róma levél:10:17 | Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. |
Róma levél:11:20 | Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; |
Róma levél:11:23 | Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. |
Róma levél:12:3 | Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint ahogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, amint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét. |
Róma levél:12:6 | Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük; |
Róma levél:14:1 | A hitben erőtelent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit. |
Róma levél:14:2 | Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehetik; a hitben erőtelen pedig zöldséget eszik. |
Róma levél:14:22 | Te néked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, amit helyesel. |
Róma levél:14:23 | Aki pedig kételkedik, ha eszik, kárhoztatva van, mert nem hitből eszik. Ami pedig hitből nincs, bűn az. |
Róma levél:16:26 | Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván, |
I. Korintus levél:2:4 | És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában: |
I. Korintus levél:2:5 | Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék. |
I. Korintus levél:6:6 | Hanem atyafi atyafival törvénykezik, még pedig hitetlenek előtt? |
I. Korintus levél:7:12 | Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. |
I. Korintus levél:7:13 | És amely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. |
I. Korintus levél:7:14 | Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek. |
I. Korintus levél:7:15 | Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten. |
I. Korintus levél:7:25 | A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelreméltó legyek. |
I. Korintus levél:10:27 | Ha pedig valaki meghív titeket a hitetlenek közül és el akartok menni, mindent, amit elétek hoznak, megegyetek, semmit sem tudakozódván a lelkiismeret miatt. |
I. Korintus levél:12:9 | Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; |