Biblia

1
Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
2
Szólj az Izráel fiainak, mondván: Ha valaki tévedésből vétkezik az Úrnak valamely parancsolata ellen, úgy amint nem kellene cselekednie, és a parancsolatok közül valamelyiknek ellene cselekszik:
3
Ha a felkent pap vétkezik, a népnek romlására: hozzon az ő bűnéért, amelyet elkövetett, egy tulkot, fiatal ép marhát az Úrnak bűnáldozatul.
4
És vigye a tulkot a gyülekezet sátorának nyílásához, az Úr elé, és tegye a kezét a tuloknak fejére, és a tulkot ölje meg az Úr előtt.
5
És vegyen a felkent pap a tuloknak véréből, és vigye be azt a gyülekezet sátorába.
6
És mártsa be a pap az ő újját a vérbe, és hintsen a vérből hétszer az Úr előtt a szent hajléknak függönye felé.
7
És tegyen a pap a vérből az Úr előtt a fűszerekből való füstölő oltár szarvaira, amely ott van a gyülekezet sátorában; a tulok vérét pedig mind öntse az egészen égőáldozat oltárának aljára, amely a gyülekezet sátorának nyílásánál van.
8
Azután a tuloknak, amely bűnáldozatra való, minden kövérjét szedje ki belőle: azt a kövérjét, amely betakarja a belet, és mindazt a kövérjét, ami a belek között van.
9
A két vesét is, és a rajtuk lévő kövérséget, amely a véknyaknál van, és a májon lévő hártyát a vesékkel együtt vegye el,
10
Amiképpen kiszedik a hálaáldozatra való tulokból; és füstölögtesse el azokat a pap az égőáldozatnak oltárán.
11
A tuloknak pedig bőrét és minden húsát, fejével és lábszáraival együtt, bélit és ganéját,
12
És mind az egész tulkot vigye ki a táboron kivül tiszta helyre, ahová a hamut öntik: és égesse el azt a fán, tűzben; ott égessék meg, ahová a hamut öntik.
13
Hogyha pedig az Izráel fiainak egész közönsége megtéved, és a gyülekezet előtt rejtve marad e dolog; és valami olyat cselekesznek az Úrnak valamelyik parancsolatja ellen, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnösökké lesznek:
14
Mikor kitudódik a bűn, amelyet elkövettek: akkor áldozzék a gyülekezet egy tulkot, fiatal marhát a bűnért, és vigye azt a gyülekezetnek sátora elé.
15
És a gyülekezet vénei tegyék kezeiket a tuloknak fejére az Úr előtt, és ölje meg a tulkot a pap az Úr előtt.
16
Azután vigyen be a felkent pap a tulok véréből a gyülekezet sátorába.
17
És mártsa be a pap az ő újját a vérbe, és hintsen abból hétszer az Úr előtt a függöny felé.
18
És tegyen a vérből az oltár szarvaira is, amely az Úr előtt, a gyülekezet sátorában van; a vért pedig mind öntse az egészen égőáldozat oltárának aljára, amely a gyülekezet sátorának nyílása előtt van.
19
Minden kövérjét pedig szedje ki belőle, és füstölögtesse el az oltáron.
20
És úgy cselekedjék azzal a tulokkal, mint a bűnért való tulokkal cselekvék, úgy cselekedjék vele, és engesztelést szerez számukra a pap, és megbocsáttatik nékik.
21
És vigye ki a tulkot a táboron kivül, és égesse el azt, miképpen elégette az első tulkot. A gyülekezet bűnéért való áldozat ez.
22
Ha fejedelem vétkezik, és cselekeszik valamit az Úrnak, az ő Istenének parancsolata ellen, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz tévedésből:
23
Ha tudtára esik néki a bűne, amelyet elkövetett, akkor vigyen áldozatul egy ép kecskebakot,
24
És tegye kezét a baknak fejére, és ölje meg azt azon a helyen, ahol megölik az egészen égőáldozatot, az Úr előtt; bűnért való áldozat ez.
25
És vegyen a pap a bűnért való áldozatnak véréből az ő újjával, és tegyen az égőáldozat oltárának szarvaira; a vérét pedig öntse az égőáldozatok oltárának aljára.
26
A kövérjét pedig mind füstölögtesse el az oltáron, mint a hálaáldozatnak kövérjét. Így szerezzen néki a pap engesztelést az ő bűnéért, és megbocsáttatik néki.
27
Ha pedig a föld népe közül vétkezik valaki tévedésből, mivelhogy az Úrnak valamelyik parancsolatja ellen olyat cselekeszik, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz;
28
Ha tudtára esik néki az ő bűne, amelyet elkövetett: vigyen áldozatul az ő bűnéért, amelyet elkövetett, egy ép nőstény kecskét.
29
És tegye a kezét a bűnért való áldozat fejére, és ölje meg a bűnért való áldozatot az egészen égőáldozat helyén.
30
És vegyen a pap annak véréből az újjával, és tegyen az égőáldozat oltárának szarvaira, a vérét pedig mind öntse az oltárnak aljára.
31
Azután vegye el minden kövérjét, amint elveszik a hálaáldozatnak kövérjét: és füstölögtesse el a pap az oltáron, kedves illatul az Úrnak. Ekképpen szerezzen néki engesztelést a pap, és megbocsáttatik annak.
32
Ha pedig bárányt visz az ő bűnért való áldozatául, nőstényt és épet vigyen.
33
És tegye a kezét annak a bűnért való áldozatnak fejére, és ölje meg azt bűnért való áldozatul azon a helyen, ahol megölik az egészen égőáldozatot.
34
És vegyen a pap a bűnért való áldozat véréből az újjával, és tegyen az égőáldozat oltárának szarvaira; a vért pedig mind öntse az oltárnak aljára.
35
Azután vegye el minden kövérjét, amint elveszik a hálaáldozatra való báránynak kövérjét, és füstölögtesse el azokat a pap az oltáron az Úrnak tűzáldozataival. Ekképpen szerezzen néki engesztelést a pap az ő bűnéért, amelyet elkövetett, és megbocsáttatik néki.