Címlap

Biblia

Károli Gáspár » Jób könyve » 14. fejezet
1
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
2
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, amelyet nem hághat át.
6
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
8
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
11
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, amíg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
14
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
18
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
19
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arcát, úgy bocsátod el őt.
21
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.