Címlap

Biblia

Károli Gáspár » Jób könyve » 27. fejezet
1
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2
Él az Isten, aki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, aki keserűséggel illette az én lelkemet,
3
Hogy mindaddig, amíg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
4
Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
5
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! Amíg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
6
Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
7
Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és aki ellenem támad, mint az álnok.
8
Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
9
Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
10
Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
11
Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; amik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
12
Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
13
Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, amelyet elvesznek:
14
Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
15
Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
16
Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
17
Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
18
Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
19
Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
20
Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
21
Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
22
Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
23
Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.