| 1. | Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő büntetésének idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő ítéletének napjait?! |
| 2. | A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik. |
| 3. | Az árvák szamarát elhajtják, és az özvegynek ökrét zálogba viszik. |
| 4. | Lelökik az útról a szegényeket, és a föld nyomorultjai együtt lappanganak. |
| 5. | Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára. |
| 6. | A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik. |
| 7. | Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk. |
| 8. | A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik. |
| 9. | Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik. |
| 10. | Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét. |
| 11. | Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak. |
| 12. | A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal. |
| 13. | Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein. |
| 14. | Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj. |
| 15. | A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arcára álarcot teszen. |
| 16. | Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot. |
| 17. | Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel. |
| 18. | Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra. |
| 19. | Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, akik vétkeznek. |
| 20. | Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa, |
| 21. | Aki megrontotta a meddőt, aki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett. |
| 22. | De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez. |
| 23. | Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira. |
| 24. | Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász. |
| 25. | Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet? |