1. |
A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. |
2. |
Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek. |
3. |
Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő. |
4. |
Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, ami által bizonyságot nyert afelől, hogy igaz, bizonyságot tevén az ő ajándékairól Isten, és az által még holta után is beszél. |
5. |
Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek. |
6. |
Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. |
7. |
Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, amely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett. |
8. |
Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy. |
9. |
Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. |
10. |
Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten. |
11. |
Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. |
12. |
Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan. |
13. |
Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. |
14. |
Mert akik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek. |
15. |
És hogyha eszökbe jutott volna az, amelyből kijöttek, volt volna idejök a visszatérésre. |
16. |
Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost. |
17. |
Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket nyerte, |
18. |
Akinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag; |
19. |
Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani, miért is őt példaképpen visszanyerte. |
20. |
Hit által áldá meg a jövendőkre nézve Izsák Jákóbot és Ézsaut. |
21. |
Hit által áldá meg a haldokló Jákób a József fiainak mindenikét, és botja végére hajolva imádkozott. |
22. |
Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak kimeneteléről, és az ő tetemeiről rendelkezett. |
23. |
Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három hónapig, mivel látták, hogy kellemes a gyermek, és nem féltek a király parancsától. |
24. |
Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Faraó leánya fiának mondják, |
25. |
Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; |
26. |
Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. |
27. |
Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant. |
28. |
Hit által rendelte a páskát és a vérnek kiontását, hogy az öldöklő ne illesse az ő elsőszülötteiket. |
29. |
Hit által keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, amit megpróbálván az égyiptomiak, elnyelettek. |
30. |
Hit által omlottak le Jérikónak kőfalai, midőn hét napig köröskörül járták. |
31. |
Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, befogadván a kémeket békességgel. |
32. |
És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról; |
33. |
Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. |
34. |
Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait. |
35. |
Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. |
36. |
Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is; |
37. |
Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, |
38. |
Akikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban. |
39. |
És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. |
40. |
Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak. |