Biblia

1
Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért;
2
Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben;
3
Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, aszerint, amint az elébb megírám röviden,
4
Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől;
5
Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által:
6
Hogy tudniillik a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangyéliom által.
7
Amelynek szolgájává lettem az Isten ama kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának munkája szerint.
8
Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát;
9
És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által;
10
Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsesége,
11
Amaz örök eleve-elvégezés szerint, amelyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:
12
Akiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk Istenhez az Ő benne való hit által.
13
Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, amelyek néktek dicsőségtekre vannak.
14
Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt,
15
Akiről neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön,
16
Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben;
17
Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;
18
A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának,
19
És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.
20
Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint,
21
Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!