Címlap

Biblia

Károli Gáspár » Pál Apostolnak Korinthusbeliekhez írt második levele » 2. fejezet
1
Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.
2
Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, aki megvídámít engem, hanemha akit én megszomorítok?
3
És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, akiknek örülnöm kellene; meg lévén győződve mindenitek felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké.
4
Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amellyel kiváltképpen irántatok viseltetem.
5
Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy azt ne terheljem, titeket mindnyájatokat.
6
Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése:
7
Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképpen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet.
8
Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet.
9
Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felőletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é?
10
Akinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek cselekedtem Krisztus színe előtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán:
11
Mert jól ismerjük az ő szándékait.
12
Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangyélioma ügyében és kapu nyittatott nékem az Úrban, nem volt lelkemnek nyugodalma, mivelhogy nem találtam Titust, az én atyámfiát;
13
Hanem elbúcsúzván tőlük, elmentem Macedóniába.
14
Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.
15
Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;
16
Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos?
17
Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.