Biblia

1
Továbbá pedig kérünk titeket, atyámfiai, és intünk az Úr Jézusban, hogy aszerint, amint tőlünk tanultátok, mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek: mindinkább gyarapodjatok.
2
Mert tudjátok, milyen parancsolatokat adtunk néktek az Úr Jézus által.
3
Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok;
4
Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét,
5
Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent;
6
Hogy senki túl ne lépjen és meg ne károsítsa valamely dologban az ő atyjafiát: mert bosszút áll az Úr mindezekért, amint elébb is mondottuk néktek és bizonyságot tettünk.
7
Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten.
8
Aki azért megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szent Lelkét is közlé velünk.
9
Az atyafiúi szeretetről pedig nem is szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek;
10
Sőt gyakoroljátok is azt mindamaz atyafiak iránt, akik egész Macedóniában vannak. Kérünk azonban titeket atyámfiai, hogy mindinkább gyarapodjatok;
11
És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, amiként rendeltük néktek;
12
Hogy a kívülvalók iránt tisztességesen viselkedjetek, és semmi szükséget ne érezzetek.
13
Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységök.
14
Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt.
15
Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak.
16
Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban;
17
Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.
18
Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.