Biblia

1
Akik iga alatt vannak mint szolgák, az ő uraikat minden tisztességre méltóknak tekintsék, hogy Isten neve és a tudomány ne káromoltassék.
2
Akiknek pedig hívő uraik vannak, azokat meg ne vessék, mivelhogy atyafiak; hanem annál inkább szolgáljanak, mivelhogy hívők és szeretettek, kik a jótevésben buzgólkodnak. Ezekre taníts és ints.
3
Ha valaki másképpen tanít, és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt,
4
Az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharcokban szenved, amelyekből származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások,
5
Megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai akik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik. Azoktól, akik ilyenek, eltávozzál.
6
De valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel;
7
Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit;
8
De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.
9
Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik.
10
Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.
11
De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.
12
Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.
13
Meghagyom néked Isten előtt, aki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus előtt, aki bizonyságot tett Poncius Pilátus alatt ama szép vallástétellel,
14
Hogy tartsd meg a parancsolatot mocsoktalanul, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig,
15
Amit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura,
16
Kié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.
17
Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra;
18
Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők,
19
Kincset gyűjtvén magoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet.
20
Óh Timótheus, őrizd meg ami rád van bízva, elfordulván a szentségtelen üres beszédektől és a hamis nevű ismeretnek ellenvetéseitől;
21
Amelylyel némelyek kevélykedvén, a hit mellől eltévelyedtek. Kegyelem veled! Ámen.