Biblia

1
És lőn, hogy midőn megépítteték a kőfal, felállítám az ajtókat és kirendeltetének a kapunállók, az énekesek és a Léviták őrizetre;
2
És hadnagyokká tevém Jeruzsálem fölött Hanánit, testvéremet és Hanániást, a vár fejedelmét, mivel hogy ő hűségesebb és istenfélőbb vala sokaknál.
3
És mondék nékik: Meg ne nyittassanak Jeruzsálem kapui mindaddig, míg a nap melegen nem süt, és míg az őrök ott állanak, addig tegyék be az ajtókat és zárjátok be azokat; azután állítsatok őrizőket Jeruzsálem lakosai közül, némelyeket az ő vigyázó helyökre, s másokat az ő házok ellenébe.
4
A város pedig felette igen széles vala és nagy, s a nép kevés lévén benne, házak nem épültek.
5
Felindítá azért az én Istenem szívemet, hogy egybegyűjtsem az előljárókat, a főembereket és a népet, hogy felírattassanak; és megtalálám azok nemzetségének könyvét, akik először jöttek vala fel Babilóniából, melyben ily írást találék:
6
Ezek a tartománynak fiai, akik feljöttek vala a rabság foglyai közül, akiket fogva vitetett Nabukodonozor, Babilónia királya, s most visszajövének Jeruzsálembe és Júdába, kiki az ő városába.
7
Kik jövének Zorobábellel: Jésua, Nehémiás, Azariás, Raámia, Nahamáni, Mordokhai, Bilsán, Miszpereth, Bigvai, Nehum, Baána. Izráel népe férfiainak számok ez:
8
Parós fiai: kétezerszázhetvenkettő;
9
Sefátja fiai: háromszázhetvenkettő;
10
Arah fiai: hatszázötvenkettő;
11
Pahath-Moáb fiai, Jésua és Joáb fiaitól: kétezernyolcszáztizennyolc;
12
Elám fiai: ezerkétszázötvennégy;
13
Zattu fiai: nyolcszáznegyvenöt;
14
Zakkai fiai: hétszázhatvan;
15
Binnui fiai: hatszáznegyvennyolc;
16
Bébai fiai: hatszázhuszonnyolc;
17
Azgád fiai: kétezerháromszázhuszonkettő;
18
Adónikám fiai: hatszázhatvanhét;
19
Bigvai fiai: kétezerhatvanhét;
20
Adin fiai: hatszázötvenöt;
21
Áter fiai, Ezékiástól: kilencvennyolc;
22
Hásum fiai: háromszázhuszonnyolc;
23
Bésai fiai: háromszázhuszonnégy;
24
Hárif fiai: száztizenkettő;
25
Gibeon fiai: kilencvenöt;
26
Bethlehem és Netófa férfiai: száznyolcvannyolc;
27
Anathóth férfiai: százhuszonnyolc;
28
Beth-Azmáveth férfiai: negyvenkettő;
29
Kirjáth-Jeárim, Kefira és Beéróth férfiai: hétszáznegyvenhárom;
30
Ráma és Géba férfiai: hatszázhuszonegy;
31
Mikmás férfiai: százhuszonkettő;
32
Béthel és Ai férfiai: százhuszonhárom;
33
A másik Nébó férfiai: ötvenkettő;
34
A másik Elám fiai: ezerkétszázötvennégy;
35
Hárim fiai: háromszázhúsz;
36
Jerikó fiai: háromszáznegyvenöt;
37
Lód, Hádid és Ónó fiai: hétszázhuszonegy;
38
Szenáa fiai: háromezerkilencszázharminc;
39
A papok: Jedája fiai Jésua családjából: kilencszázhetvenhárom;
40
Immér fiai: ezerötvenkettő;
41
Pashur fiai: ezerkétszáznegyvenhét;
42
Hárim fiai: ezertizenhét;
43
A Léviták: Jésua és Kadmiel fiai, Hódávia fiaitól: hetvennégy;
44
Az énekesek: Asáf fiai: száznegyvennyolc;
45
A kapunállók: Sallum fiai, Áter fiai, Talmón fiai, Akkub fiai, Hatita fiai, Sóbai fiai: százharmincnyolc;
46
A Léviták szolgái: Siha fiai, Hasufa fiai, Tabbaóth fiai,
47
Kérósz fiai, Szia fiai, Pádón fiai,
48
Lebána fiai, Hagába fiai, Salmai fiai,
49
Hanán fiai, Giddél fiai, Gahar fiai,
50
Reája fiai, Resin fiai, Nekóda fiai,
51
Gazzám fiai, Uzza fiai, Pászéah fiai,
52
Bészai fiai, Meunim fiai, Nefiszim fiai,
53
Bakbuk fiai, Hakufa fiai, Harhur fiai,
54
Basluth fiai, Mehida fiai, Harsa fiai,
55
Barkósz fiai, Sziszera fiai, Temah fiai,
56
Nesiah fiai, Hatifa fiai;
57
A Salamon szolgáinak fiai: Szótai fiai, Szófereth fiai, Perida fiai,
58
Jaalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai,
59
Sefátia fiai, Hattil fiai, Pókhereth-Hassebaim fiai, Ámon fiai;
60
Összesen a Léviták szolgái és a Salamon szolgáinak fiai, háromszázkilencvenkettő.
61
És ezek, akik feljövének Tel-Melahból, Tel-Harsából, Kerub-Addán-Immérből, de nem mondhatták meg családjukat és eredetüket, hogy Izráelből valók-é?
62
Delája fiai, Tóbiás fiai, Nekóda fiai, hatszáznegyvenkettő;
63
És a papok közül: Habája fiai, Hakkós fiai, Barzillai fiai, aki a Gileádbeli Barzillai leányai közül vett magának feleséget és ezek nevéről nevezteték;
64
Ezek keresték írásukat, tudniillik nemzetségök könyvét, de nem találák, miért is kirekesztetének a papságból;
65
És megmondá nékik a király helytartója, hogy ne egyenek a szentséges áldozatból, mígnem a pap ítél az Urimmal és Tummimmal;
66
Mind az egész gyülekezet együtt negyvenkétezerháromszázhatvan.
67
Szolgáikon és szolgálóikon kivül – ezek valának hétezerháromszázharmincheten – valának nékik énekes férfiaik és asszonyaik kétszáznegyvenöten;
68
Lovaik hétszázharminchat, öszvéreik kétszáznegyvenöt;
69
Tevéik négyszázharmincöt, szamaraik hatezerhétszázhúsz.
70
Némelyek pedig a családfők közül adakozának az építésre: a király helytartója ada a kincsekhez aranyban ezer dárikot, ötven medencét, ötszázharminc papi ruhát;
71
A többi családfők pedig adának az építés költségére aranyban húszezer dárikot, és ezüstben kétezerkétszáz mánét;
72
És amit a többi nép ada, az aranyban húszezer dárik, és ezüstben kétezer máne, és hatvanhét papiruha vala.
73
És lakozának mind a papok, mind a Léviták, mind a kapunállók, mind az énekesek, mind a nép fiai, mind a Léviták szolgái, szóval az egész Izráel a magok városaikban.