Biblia

1
Mikor pedig meghallák Júda és Benjámin ellenségei, hogy akik a fogságból visszatértek, templomot építenek az Úrnak, Izráel Istenének:
2
Menének Zorobábelhez és a családfőkhöz, s mondának nékik: Hadd építsünk együtt veletek, mert miképpen ti, úgy mi is a ti Isteneteket keressük s néki áldozunk Esárhaddon, Assiria királyának idejétől fogva, aki ide hozott fel minket!
3
És monda nékik Zorobábel és Jésua és Izráel családainak többi fői: Nem veletek együtt kell nékünk házat építeni a mi Istenünknek, hanem mi magunk fogunk építeni az Úrnak, Izráel Istenének, amiképpen megparancsolta nékünk a király, Círus, Persia királya.
4
És igyekezék e tartomány népe megkötni Júda népének kezeit és elrémíteni azt az építéstől.
5
És felbérelni ellene tanácsosokat, hogy semmivé tegyék szándékát Círusnak, Persia királyának egész idejében, Dárius persa király uralkodásáig.
6
És Ahasvérus uralkodásakor, uralkodásának kezdetén, vádolást írának Júda és Jeruzsálem lakói ellen.
7
Artaxerxes napjaiban pedig Bislám, Mithredathes és Tábeél s ennek többi társai írtak vala Artaxerxeshez a persiai királyhoz, s e levelet arám betűkkel írták, mely azután arám nyelvre fordíttatott át.
8
Rehum, a helytartó és Simsai, a kancellár, írának egy levelet Jeruzsálem ellen Artaxerxes királyhoz ekképpen.
9
Írának pedig ekkor Rehum, a helytartó és Simsai, a kancellár és ezeknek többi társaik: a Dineusok, Afársatakeusok, Tarpeleusok, Afárseusok, Arkeveusok, Babilóniabeliek, Susánkeusok, Dehaveusok és a Hélameusok.
10
És a többi népek, akiket a nagy és dicsőséges Asznapár vitt el és tett lakosokká Samária városában és a többi városokban, melyek a folyóvizen túl vannak és a többi.
11
Ez mássa a levélnek, melyet hozzá, Artaxerxes királyhoz küldének: "A te szolgáid, a folyóvizen túl lévő férfiak, és a többi.
12
Tudtára légyen a királynak, hogy a zsidók, akik feljöttek tőled, megérkezének hozzánk Jeruzsálembe; a visszavonó és gonosz várost építik, a kőfalakat készítik s a fundamentomokat javítgatják.
13
Mostan tudtára légyen a királynak, hogy ha ez a város megépíttetik s a kőfalak elkészülnek, adót, rovást és úti vámot nem fognak fizetni, s a királyok jövedelmét megkárosítják.
14
Mostan, mivel a palota savával sózunk s épen ezért a király kárát nem illik elnéznünk, ez okért küldjük e levelet és tudatjuk a királylyal,
15
Hogy nézzen utána valaki atyáid történeteinek könyvében, és meg fogod találni a történetek könyvében, és megtudod, hogy e város visszavonó és királyokat és tartományokat megkárosító város volt, s hogy eleitől fogva lázadások történtek abban, ezért pusztíttatott is el e város.
16
Tudatjuk mi a királylyal, hogy ha ez a város megépülend és a kőfalak elkészülnek: ennek miatta birtokod a folyóvizen túl nem lészen."
17
A király választ küldött Rehumnak, a helytartónak és Simsainak, a kancellárnak és többi társaiknak, akik Samariában laknak vala, és minden folyóvizen túl lakozóknak: "Békesség és a többi.
18
A levél, melyet hozzánk küldtetek, világosan felolvastatott előttem;
19
És megparancsolám, hogy nézzenek utána, és úgy találák, hogy ez a város eleitől fogva királyok ellen támadó volt, és hogy pártütés és lázadás történt vala benne;
20
És hogy hatalmas királyok voltak Jeruzsálemben és uralkodtak minden a folyóvizen túl lakókon, és adó, rovás és úti vám fizettetett nékik.
21
Mostan azért parancsoljátok meg, hogy akadályozzák meg a férfiakat, s e város ne építtessék addig, míg tőlem parancsolat nem jövend;
22
És meglássátok, hogy ebben valami mulasztást el ne kövessetek, hogy ne nevekedjék a veszedelem a királyok megkárosítására!"
23
Mihelyt Artaxerxes király levelének mássa felolvastaték Rehum és Simsai, a kancellár és társaik előtt, menének nagy hamarsággal Jeruzsálembe a zsidókhoz, és megakadályozák őket erővel és hatalommal.
24
Akkor megszünék az Úr házának építése, mely Jeruzsálemben van, és szünetelt Dárius, Persia királya uralkodásának második esztendejéig.