1.	Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
2.	Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
3.	Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
4.	Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
5.	Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
6.	Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
7.	Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
8.	Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
9.	Avagy végképpen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?
10.	Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela.
11.	És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
12.	Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
13.	És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
14.	Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
15.	Te vagy az Isten, aki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
16.	Megváltottad népedet karoddal: a Jákób és a József fiait. Szela.
17.	Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
18.	A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
19.	Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
20.	Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
21.	Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.