Címlap

Biblia

Károli Gáspár » Jób könyve » 11. fejezet
1
Felele a Naamából való Cófár, és monda:
2
A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?
3
Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, aki megszégyenítsen?!
4
Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid előtt.
5
De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened!
6
És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből.
7
Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?
8
Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?
9
Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.
10
Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?
11
Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra!
12
És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.
13
Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd;
14
Ha a hamisságot, amely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság;
15
Akkor a te arcodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél;
16
Sőt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekről, úgy emlékeznél arról.
17
Ragyogóbban kelne időd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a kora reggel.
18
Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.
19
Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sőt sokan hizelegnének néked.
20
De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik előlök, és reménységök: a lélek kilehellése!