Címlap

Biblia

Károli Gáspár » Ézsaiás próféta könyve » 42. fejezet
1
Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.
2
Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán.
3
Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.
4
Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.
5
Így szól az Úr Isten, aki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, aki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:
6
Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.
7
Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket.
8
Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.
9
A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek.
10
Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.
11
Emeljék fel szavokat a puszta és annak városai, a faluk, amelyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak.
12
Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.
13
Az Úr, mint egy hős kijő, és mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sőt rivalg és ellenségein erőt vesz.
14
Régtől fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: most mint a szülő nő nyögök, lihegek és fúvok!
15
Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fűvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.
16
A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak; előttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és őket el nem hagyom.
17
Meghátrálnak és mélyen megszégyenülnek, akik a bálványban bíznak, akik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!
18
Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!
19
Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és olyan süket, mint az én követem, akit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?
20
Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.
21
Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé.
22
De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöcben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, aki mondaná: add vissza!
23
Ki veszi ezt közületek fülébe? aki figyelne és hallgatna ezután!
24
Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr-é, aki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Ő törvényére?
25
Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de ő nem értett; és égett benne, de nem tért eszére!