Biblia

1
Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek a mi vallásunknak apostolára és főpapjára, Krisztus Jézusra,
2
Aki hű ahhoz, aki őt rendelte, valamint Mózes is az ő egész házában.
3
Mert ez nagyobb dicsőségre méltattatott, mint Mózes, amennyiben a ház építőjének nagyobb a tisztessége, mint a háznak.
4
Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az.
5
Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában, mint szolga, a hirdetendőknek bizonyságára,
6
Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, akinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését mind végig erősen megtartjuk.
7
Annakokáért amint a Szent Lélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok,
8
Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés ama napján a pusztában,
9
Ahol a ti atyáitok próbára tevéssel megkísértének engem és látták az én cselekedeteimet negyven esztendeig.
10
Azért megharagudtam arra a nemzetségre és mondám: mindig tévelyegnek szivökben; ők pedig nem ismerték meg az én útaimat.
11
Úgy hogy megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba.
12
Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon;
13
Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által:
14
Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk.
15
E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor.
16
Mert kik keseredtek el, mikor ezt hallák? Nemde mindazok, akik kijövének Égyiptomból Mózes által?
17
Kikre haragudott vala pedig meg negyven esztendeig? avagy nem azokra-é, akik vétkeztek, akiknek testei elhullottak a pusztában?
18
Kiknek esküdött pedig meg, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, hanemha az engedetleneknek?
19
Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt.