Címlap

Biblia

Károli Gáspár » Mózes második könyve - A zsidóknak Égyiptomból kijöveteléről » 33. fejezet
1
Szóla azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, amelyet kihoztál Égyiptom földéről, a földre, amelyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mondván: A te magodnak adom azt.
2
És bocsátok előtted Angyalt, és kiűzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat:
3
A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emésszelek az úton.
4
Mikor meghallá a nép ezt a kemény beszédet, gyászba borula, és senki nem tevé fel az ékszereit.
5
Megmondotta vala az Úr Mózesnek: Mondd meg az Izráel fiainak: Keménynyakú nép vagy te, egy szempillantásban, ha közéd mennék, megemésztenélek. Azért most vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit cselekedjem veled.
6
És lerakták magokról az Izráel fiai az ő ékességeket, a Hóreb hegyétől fogva.
7
Mózes pedig vevé a sátort, és felvoná azt a táboron kívül, messze a tábortól, és nevezé azt gyülekezet sátorának, és lőn, hogy mind aki az Urat keresi, ki kelle mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül.
8
És lőn, hogy mikor Mózes kiméne a sátorhoz, az egész nép felkele, és kiki mind az ő sátorának ajtajában álla; nézvén Mózes után míg a sátorba beméne.
9
És lőn, mikor Mózes beméne a sátorba, hogy felhő-oszlop szálla alá, és megálla a sátor ajtajában, és beszéle Mózessel.
10
És látá az egész nép, hogy a felhő-oszlop a sátornak ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék az ő sátorának ajtajában.
11
Az Úr pedig beszéle Mózessel színről színre, amint szokott ember szólani barátjával; és mikor Mózes a táborba visszatére, az ő szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból.
12
És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig azt mondtad nékem: név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt.
13
Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped.
14
És monda: Az én orcám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak?
15
Monda néki Mózes: Ha a te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen.
16
Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, amely e földnek színén van.
17
Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is amit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged.
18
És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet.
19
És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek.
20
Orcámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.
21
És monda az Úr: Ímé van hely én nálam; állj a kősziklára.
22
És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok.
23
Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orcámat nem láthatod.