Biblia

1
Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek:
2
És járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.
3
Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, amint szentekhez illik;
4
Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.
5
Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában.
6
Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira.
7
Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek;
8
Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.
9
(Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van),
10
Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak.
11
És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;
12
Mert amelyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is.
13
Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jőnek; mert minden, ami napvilágra jő, világosság.
14
Annakokáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus.
15
Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek:
16
Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.
17
Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja.
18
És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,
19
Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak.
20
Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.
21
Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében.
22
Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.
23
Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek.
24
De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben.
25
Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;
26
Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az íge által,
27
Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.
28
Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket. Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti.
29
Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat;
30
Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók.
31
Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.
32
Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.
33
Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig meglássa, hogy félje a férjét.