Biblia

1
Pál, Jézus Krisztusnak apostola Isten akaratjából, és Timótheus atyafi.
2
A Kolosséban levő szenteknek és hívő atyafiaknak a Krisztusban: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
3
Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor ti értetek könyörögvén,
4
Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, amelylyel minden szentekhez vagytok,
5
A mennyekben néktek eltett reménységért, amelyet már előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangyéliom:
6
Mely eljutott hozzátok, miképpen az egész világra is, és gyümölcsöt terem, úgy mint nálatok is a naptól fogva, melyen hallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét igazán:
7
Úgy ahogy tanultátok is Epafrástól, a mi szerelmes szolgatársunktól, aki hív szolgája ti érettetek a Krisztusnak,
8
Aki meg is jelentette nékünk a ti Lélekben való szereteteteket.
9
Azért mi is, amely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcseségben és értelemben,
10
Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében;
11
Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel;
12
Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban;
13
Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;
14
Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata;
15
Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;
16
Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;
17
És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.
18
És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első;
19
Mert tetszett az Atyának, hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség;
20
És hogy Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben.
21
Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett.
22
Az Ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé:
23
Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangyéliom reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; amelynek lettem én, Pál, szolgájává.
24
Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm ami híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Ő testéért, ami az egyház;
25
Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, amelyet nékem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten ígéjét,
26
Tudniillik ama titkot, mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szenteinek,
27
Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége:
28
Akit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcseséggel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban;
29
Amire igyekezem is, tusakodván az Ő ereje szerint, mely én bennem hatalmasan munkálkodik.