1. |
Meghallák azonban az apostolok és a Júdeában levő atyafiak, hogy a pogányok is bevették az Istennek beszédét. |
2. |
Mikor azért felment Péter Jeruzsálembe, vetekedének ő vele a zsidóságból valók, |
3. |
Mondván: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük. |
4. |
Elkezdvén pedig Péter, megmagyarázta nékik rendre, mondván: |
5. |
Én Joppé városában imádkozám; és láték elragadtatásban egy látást, valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedőt, négy sarkánál fogva leeresztve az égből; és egészen hozzám szálla: |
6. |
Melyre szememet rávetve megnézém, és látám a földi négylábú állatokat, a vadakat és a csúszómászókat és az égi madarakat. |
7. |
Hallék pedig szót is, mely ezt mondja vala nékem: Kelj fel Péter, öljed és egyél! |
8. |
Mondék azonban: Semmiképpen sem, Uram; mert soha semmi közönséges vagy tisztátalan nem ment be az én számba. |
9. |
Felele pedig nékem a szózat másodszor az égből: Amiket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak. |
10. |
Ez pedig három ízben történt; és ismét felvonaték az egész az égbe. |
11. |
És ímé, azonnal három férfiú érkezék a házhoz, melyben valék, kik Cézáreából küldettek én hozzám. |
12. |
Mondá pedig nékem a Lélek, hogy menjek el velök minden kételkedés nélkül. Eljöve pedig velem ez a hat atyafi is; és bemenénk annak az embernek a házába: |
13. |
És elbeszélé nékünk, mimódon látta, amint az angyal megálla az ő házában és ezt mondá néki: Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik; |
14. |
Ő szólni fog hozzád olyan ígéket, melyek által megtartatol te és a te egész házadnépe. |
15. |
Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Lélek ő reájok, miképpen mi reánk is kezdetben. |
16. |
Megemlékezém pedig az Úrnak ama mondásáról, amint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni. |
17. |
Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nékik, mint nékünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna? |
18. |
Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsőíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre! |
19. |
Azok tehát, akik eloszlottak az üldözés miatt, mely Istvánért támadott, eljutának Feniciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, senkinek nem prédikálván az ígét, hanem csak a zsidóknak. |
20. |
Voltak azonban közöttük némely ciprusi és cirénei férfiak, kik mikor Antiókhiába bementek, szólának a görögöknek, hirdetve az Úr Jézust. |
21. |
És az Úrnak keze vala velök; és nagy sokaság tére meg az Úrhoz, hívővé lévén. |
22. |
Elhatott pedig a hír ő felőlük a jeruzsálemi gyülekezet fülébe; és kiküldék Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig. |
23. |
Ki mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban. |
24. |
Mert jámbor és Szent Lélekkel és hittel teljes férfiú vala ő. És nagy sokaság csatlakozék az Úrhoz. |
25. |
Elméne pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust, és rátalálván, elvivé őt Antiókhiába. |
26. |
És lőn, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek. |
27. |
Ez időtájban pedig menének Jeruzsálemből Antiókhiába próféták. |
28. |
Felkelvén pedig egy azok közül, névszerint Agabus, megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; amely meg is lőn Klaudius császár idejében. |
29. |
A tanítványok pedig elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak: |
30. |
Amit meg is cselekedének, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze által. |