Biblia

1
Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.
2
Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
3
Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
4
Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
5
Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.
6
Mert ezek közül valók azok, akik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól űzött asszonykákat,
7
Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.
8
Miképpen pedig Jánnes és Jámbres ellene állottak Mózesnek, akképpen ezek is ellene állanak az igazságnak; megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes emberek.
9
De többre nem mennek: mert esztelenségök nyilvánvaló lesz mindenek előtt, amiképpen amazoké is az lett.
10
Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet,
11
Üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! de mindezekből megszabadított engem az Úr.
12
De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.
13
A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén.
14
De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván kitől tanultad,
15
És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által.
16
A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,
17
Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.