| 1. | És lőn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyőzéséből, és Dávid két napig Siklágban időzött: |
| 2. | Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az ő ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és amikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát. |
| 3. | Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el. |
| 4. | Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lőn a dolog? Ő pedig felele: Megfutamodék a nép a harcból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sőt Saul is és Jonathán az ő fia meghalának. |
| 5. | Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki ezt elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az ő fia? |
| 6. | Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetből felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az ő dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék őtet. |
| 7. | Hátratekintvén pedig Saul, megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol vagyok én. |
| 8. | Monda pedig nékem: Ki vagy te? Felelék néki: Amálekita vagyok. |
| 9. | Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van. |
| 10. | Annakokáért én mellé állván, megölém őtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az ő fején vala, és az aranyperecet, mely az ő karján volt, és azokat ímé ide hoztam az én uramnak. |
| 11. | Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, akik ő vele valának. |
| 12. | És nagy zokogással sírának, és bőjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az ő fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el. |
| 13. | És monda Dávid az ifjúnak, aki ezt elbeszélé néki: Honnét való vagy te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok. |
| 14. | Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére? |
| 15. | És szólíta Dávid egyet az ő szolgái közül, kinek monda: Jőjj elő és öld meg őt. Ki általüté azt, és meghala. |
| 16. | És monda néki Dávid: A te véred legyen a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét. |
| 17. | És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az ő fián, |
| 18. | És monda (íjdal ez, hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe): |
| 19. | Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hősök! |
| 20. | Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utcáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai. |
| 21. | Gilboa hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne szálljon, és mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős vitézek paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal. |
| 22. | A megöletteknek vérétől és a hősöknek kövérétől Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt. |
| 23. | Sault és Jonathánt, akik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyűknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek valának. |
| 24. | Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörűen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat. |
| 25. | Oh, hogy elhullottak a hősök a harcban! Jonathán halmaidon esett el! |
| 26. | Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél. |
| 27. | Oh, hogy elhullottak a hősök! És elvesztek a hadi szerszámok! |