Biblia

1
A szentek iránt való szolgálatról felesleges is néktek írnom.
2
Hiszen ismerem a ti készségteket, amellyel dicsekszem felőletek a macedónoknak, hogy Akhája kész a múlt esztendő óta; és a ti buzgóságtok sokakat magával ragadt.
3
Mindamellett elküldöttem az atyafiakat, hogy a mi felőletek való dicsekedésünk ebben a részben hiábavaló ne legyen; hogy, amint mondám, készen legyetek.
4
Hogy aztán, ha a macedónok velem együtt odajutnak és titeket készületlenül találnak, valamiképpen szégyent ne valljunk mi, hogy ne mondjam ti, ebben a dologban.
5
Szükségesnek véltem azért utasítani az atyafiakat, hogy előre menjenek el hozzátok, és készítsék el előre a ti előre megígért adományotokat, hogy az úgy legyen készen, mint adomány, és nem mint ragadomány.
6
Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat.
7
Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.
8
Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek,
9
Amint meg van írva: Szórt, adott a szegényeknek; az ő igazsága örökké megmarad.
10
Aki pedig magot ád a magvetőnek és kenyeret eleségül, ád és megsokasítja a ti vetésteket és megnöveli a ti igazságtoknak gyümölcsét,
11
Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek.
12
Mert e tisztnek szolgálata nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, hanem sok hálaadással bőséges az Isten előtt;
13
Amennyiben e szolgálatnak próbája által dicsőítik az Istent a ti Krisztus evangyéliomát valló engedelmességtekért, és a ti hozzájuk és mindenekhez való adakozó jószívűségtekért,
14
Mikor érettetek könyörögve ők is vágyakoznak utánatok az Istennek rajtatok való bőséges kegyelme miatt.
15
Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.