| 1. | És lőn sok idő multán, a harmadik esztendőben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és esőt adok a föld színére. |
| 2. | És elméne Illés, hogy megmutassa magát Akhábnak. Nagy éhség volt pedig Samariában. |
| 3. | És Akháb hivatá Abdiást, aki az ő házának gondviselője volt. (Abdiás pedig felette igen féli vala az Urat; |
| 4. | Mert mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit, Abdiás száz prófétát vett oltalmába, és rejtette el ötvenenként egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel). |
| 5. | És monda Akháb Abdiásnak: Menj el az országba szerén-szerte a vizek forrásaihoz és a patakokhoz, hogyha valami füvet találhatnánk, hogy a lovakat és öszvéreket megtarthatnánk életben, és ne hagynánk a barmokat mindenestől elpusztulni. |
| 6. | Eloszták azért magok közt a földet, amelyen kiki elmenjen. Akháb egyedül ment az egyik úton, és Abdiás is egyedül ment a másik úton. |
| 7. | És mikor Abdiás az úton ment, ímé Illés előtalálá őt, és mikor felismerte őt, arcra borula és monda: Nem te vagy-é az, uram, Illés? |
| 8. | Felele néki: Én vagyok; menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés. |
| 9. | Ő pedig monda: Mit vétettem ellened, hogy a te szolgádat Akháb kezébe akarod adni, hogy megöljön engem? |
| 10. | Él az Úr a te Istened: nincs sem nemzetség, sem ország, ahova el nem küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. És ha azt mondották: Nincs itt! az országot és a népet megesküdtette, hogy téged csakugyan nem találtak meg. |
| 11. | És most te azt mondod: Menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés. |
| 12. | Ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, amelyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha ő téged nem talál meg, engem öl meg; pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva. |
| 13. | Nem mondották-é meg az én uramnak, mit cselekedtem, mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit? hogy hogyan rejtettem el az Úr prófétái közül száz férfiút ötvenenként egy-egy barlangba és tápláltam őket kenyérrel és vízzel. |
| 14. | És te mégis azt mondod: Menj el és mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés; hogy megöljön engemet. |
| 15. | És felele Illés: Él a Seregeknek Ura, aki előtt állok: e mai napon megmutatom magamat néki. |
| 16. | Elméne azért Abdiás Akháb eleibe, és megjelenté ezt néki, és eleibe méne Akháb Illésnek. |
| 17. | És mikor meglátta Akháb Illést, monda Akháb néki: Te vagy-é az Izráel megháborítója? |
| 18. | Ő pedig monda: Nem én háborítottam meg az Izráelt, hanem te és a te atyád háza, azzal, hogy elhagytátok az Úrnak parancsolatait, és a Baál után jártatok. |
| 19. | Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám az egész Izráelt a Kármel hegyre, és a Baál négyszázötven prófétáját, és az Aserának négyszáz prófétáját, akik a Jézabel asztaláról élnek. |
| 20. | És elkülde Akháb mind az egész Izráel fiaihoz, és egybegyűjté a prófétákat a Kármel hegyre. |
| 21. | És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem. |
| 22. | Akkor monda Illés a népnek: Én maradtam meg csak egyedül az Úr prófétái közül; míg a Baál prófétái négyszázötvenen vannak; |
| 23. | Adjatok azért nékünk két tulkot, és ők válasszák magoknak az egyik tulkot, amelyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alája; én pedig a másikat készítem el, amelyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alája. |
| 24. | Akkor hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és amely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz! |
| 25. | És monda Illés a Baál prófétáinak: Válasszátok el magatoknak az egyik tulkot, és készítsétek el ti először; mert ti többen vagytok, és hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, de tüzet ne tegyetek alája. |
| 26. | És vevék a tulkot, amelyet nékik adott, és azt elkészíték, és segítségül hívák a Baálnak nevét reggeltől fogva délig, mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. |
| 27. | Mikor pedig már dél lett, elkezdte őket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken. |
| 28. | És elkezdtek hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték magokat, míg csak ki nem csordult a vérök. |
| 29. | Mikor pedig a dél elmúlt, prófétálni kezdtek egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se szó, se felelet, se meghallgattatás. |
| 30. | Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jőjjetek én hozzám. És hozzá méne az egész sokaság, és megépíté az Úr oltárát, amely leromboltatott volt. |
| 31. | És vőn Illés tizenkét követ, a Jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, akiknek az Isten azt mondotta volt: Izráel legyen a te neved; |
| 32. | És oltárt építe a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetni való mag férne. |
| 33. | És oda készíté a fát, és felvagdalá a tulkot, és felraká azt a fára; |
| 34. | És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt mívelék; |
| 35. | Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel. |
| 36. | És amikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. |
| 37. | Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívöket! |
| 38. | Akkor alászálla az Úr tüze, és megemészté az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, amely az árokban volt. |
| 39. | Mikor ezt látta az egész sokaság, arcra borult, és monda: Az Úr az Isten! az Úr az Isten! |
| 40. | És monda Illés nékik: Fogjátok meg a Baál prófétáit; senki el ne szaladjon közülök! És megfogák őket, és alávivé őket Illés a Kison patakja mellé, és megölé ott őket. |
| 41. | Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek zúgása hallszik. |
| 42. | És felment Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és leborula a földre, és az ő orcáját az ő két térde közé tevé; |
| 43. | És monda az ő szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és arrafelé nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda Illés: Menj vissza hétszer. |
| 44. | És lőn hetedúttal, monda a szolga: Ímé egy kis felhőcske, mint egy embernek a tenyere, jő fel a tengerből. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be és menj le, hogy meg ne késleljen az eső. |
| 45. | És lőn azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektől és a széltől, és nagy eső lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe. |
| 46. | És lőn az Úr keze Illésen, és felövezvén az ő derekát, még Akháb előtt futott el Jezréel felé. |